About
Mészáros Nikoletta vagyok, a Solinae megálmodója és készítője.

Az utóbbi pár évben – köszönhetően a covid járványnak – elkezdtem újra felfedezni a kreatív énemet.
2020 decemberében beiratkoztam a Corvin rajziskolába, ahol kezdetben rajz órákra jártam, majd grafikai technikai órákra a nyáron és végül 2021 szeptemberében jelentkeztem a Textil előkészítő képzésre. Mind a rajz-, mind pedig a textil kurzusra hirtelen felindulásból jelentkeztem, igazából a kíváncsiság hajtott, hogy vajon megállom-e a helyem ezen a pályán.
2022 februárjában jelentkeztem a KREA Divat- és jelmeztervező képzésre, ahova sikeresen felvételt is nyertem. Viszont szeptemberben az indulás előtt sajnos elfogytak az emberek, így nem tudták elindítani. Úgyhogy így kerültem át a Modart Francia szabászat kurzusára, aminek az első szemeszterét harmadik trimeszteres kismamaként csináltam végig. A következő hónapokat az anyaságnak szenteltem és 2023 szeptemberében végre elkezdődött a képzés a KREA-ban.
Jelenleg a diploma kollekciómat készítem végzősként.
Honnan jött a Solinae?
Mindig is szerettem kézzel készített dolgokat ajándékozni másoknak, vagy csak magamnak elkészíteni ezt-azt.
Az első kollekció a maradék anyagok újragondolásából született: szerettem volna új életet adni azoknak a textileknek, amelyek valamilyen emléket hordoznak számomra.
A Solinae több mint márka – egy szemlélet, ami a tudatos alkotásról, a harmóniáról és az időtálló szépség kereséséről szól.
Olyan tárgyakat szeretnék létrehozni, amelyek nemcsak praktikusak, hanem örömet is okoznak a mindennapokban.
